2011. szeptember 12., hétfő

Fehér Sas tanításai



A gondolatokkal történő teremtésről
Az élet alapja a gondolat. Kapcsolatot teremteni valakivel egyáltalán nem könnyű, hiszen ehhez előbb el kell távolítanunk zavaros gondolatainak egy részét. A lelki fejlődés útján éppen ezért nagyon fontos a helyes gondolkodás gyakorlása.

Egykoron mindenki tisztában volt vele

Azok a tanulók, akik a letűnt időkben beléphettek a templomba, nagyon is tisztában voltak a gondolatok erejével. A templom bejárata fölé helyezett feliratnak az volt a célja, hogy ezt az igazságot a tömegek tudatába is bevésse. “Ember, ismerd meg önmagad, és meg fogod ismerni Istent és az egész univerzumot!”
Amikor az ember megismeri önmagát – tehát lényének legbelső lényegét -, felismeri, hogy része annak az egységes, láthatatlan lelki életnek és erőnek, ami mindent és mindenkit átitat. Amikor ez sikerül, akkor uralni fogja az anyagi világot és az anyagi életet úgy, ahogy azt idősebb testvéreitek tették – azok az idősebb testvéreitek, akiket ti Mestereknek neveztek. Bennetek ugyanaz az erő rejlik, mint bennük, de bennetek még látens állapotban van, és meg kell tanulnotok használni.

Nincsenek leküzdhetetlen akadályok

A mesterek nem ismernek áthághatatlan akadályokat. Ez a végtelen erő viszont egyaránt lehet építő és romboló. Ez az oka annak, hogy az emberi szellemben csak akkor tudatosul és csak akkor használható, ha az ember sikeresen túljutott az élet próbatételein, és megtanulta a szeretet törvényét. A mesterek ezt az erőt csak szeretetre és szolgálatra használják, és minden embernek meg kell tanulnia, hogy az okkult erőt, az Isten-erőt csak akkor használja, ha krisztusi szeretet van a szívében. Mindaddig át kell élnie minden fájdalmat, amit az Isten-erő téves használata okoz.

Önmagunknak okozzuk a szenvedést

Miközben hozzátok beszélünk, felépült körötökben a ragyogó, hatágú Krisztus-csillag. Nagyon finom éteri teremtés eredménye ez: a gondolat hozta létre, és a szeretet élteti. Életet sugároz magából, és átitatja a Földet, valamint a Földet körülvevő láthatatlan szférákat, egészséget és áldást hozva minden embernek. Ti is megkaptátok a lehetőséget, hogy a gondolat erejével segítsetek az emberiségen. És persze azt a lehetőséget is megkaptátok, hogy segítsetek magatokon, hiszen magatok okozzátok saját szenvedéseteket.

Szeretteink mindig velünk vannak

Hogyan történhet ez, ha egy szeretett személy elvesztése miatt levertséget érzünk?
Nem, a bánatot természetesen nem ti okozzátok! De nem a gyásztól szenvedtek, hanem attól, hogy helytelen módon gondolkodtok az eseménnyel kapcsolatban, mert amikor majd sikerül átlátnotok a földi élet sűrű fátylán, tudni fogjátok, hogy szeretteitek nem haltak meg, és nem is hagytak el benneteket. Lélekben nincsenek elválasztó korlátok. Szeretett barátaitokkal mindig a gondolat erejének segítségével – a meditáció erejével – veszitek föl a kapcsolatot. Ti Isten részei vagytok, a legmagasabb egység részei, és ezt a tudatosságot csak imával, intenzív vágyakozással és a gondolat erejével érhetitek el.

Mindenki képes a pozitív gondolkodásra!

A szellemi világban a gondolat formát alkot. A ti földi világotokban minden az emberi gondolatok eredménye. Ezek a gondolatok teremtettek már olyan helyzetet a Földön, ami világháborúhoz vezetett. Ha sikerülne mindenkit megtanítani arra, hogy helyesen gondolkodjék az életről és az emberekről, nem lenne több háború.
Így hát mindannyian segíthettek. A gondolat minden működés alapja. Minden ember képes pozitív, jó gondolatokra, Isten-gondolatokra. Nemcsak bizonyos alkalmakkor, hanem állandó jelleggel, mintegy természetes szokásként is. Ahelyett, hogy panaszkodnál: “Ó, milyen szörnyű esős, hideg nap!” - gondold azt: “Ó, még egy Isten adta nap! Az anyaföldnek esőre van szüksége. Jót tesz a termőföldeknek. A hidegre is szüksége van, hogy megtisztíthassa magát a tavasz előtt.”

Sugározd mindennap a szeretetet!

Lásd mindig mindenben a legjobbat! Ahelyett, hogy azt gondolnád: “Ez és ez bántani akar engem” - lásd be, hogy a te gondolataidnak és a te hozzáállásodnak elnézőnek, jónak és toleránsnak kell maradnia, teljesen függetlenül attól, hogy más mit csinál. A tökéletesség csírája már bennetek van. Csak figyeljetek, és fogadjátok el, amit tanítunk, és engedjétek megnyilvánulni ezt a gondolatot, ezt az isteni erőt mindenben, amit csináltok! Ezzel nemcsak az emberiséget segítitek, de magas fokon saját magatokat is.
Miért kapnak védelmet a mesterek minden gonosz ellen? Jézus miért tudta megvédeni magát ellenségeitől, amikor azok rátámadtak? Azáltal, hogy szeretettel, toleranciával és barátságos gondolatokkal vette körül magát, védő, fehér fénybe burkolózott. Ezt minden lélek megteheti, és amikor megteszi, semmi rossz vagy barátságtalan hatás nem képes áthatolni ezen a ragyogó páncélzaton. Ne gondoljatok magatokra! Amit tennetek kell, az semmi más, mint mindennap szeretetet sugározni, szeretni mindent és mindenkit.
Lélegezzetek szeretetet, éljetek szeretetben, gondoljatok szeretetben! Akkor semmi támadás nem ér el benneteket, és meg fogjátok teremteni a Földön a jót, meg fogjátok teremteni a Krisztus-csillagot, amit már említettünk. Ez az a mód, ahogy a Föld karmáját megváltoztathatjátok.


A karma törvény!

Igen. A karma törvény. Ki mint vet, úgy arat. De a karmát szeretettel át lehet alakítani… Ne feledkezzetek meg hát gondolataitok ellenőrzéséről! Ez úton fokozatosan helyreáll testi egészségetek, elmaradnak rossz szokásaitok, meggyógyul egész életetek.
Azok, akik tudnak meditálni, meg fogják érteni, mit jelent Isten-gondolatok által, jó gondolatok által teremteni. Tökéletes gondolat tökéletes formát teremt, és idővel tökéletes életet. Ne gondoljatok hát megrögzött szokásból háborúra vagy más szörnyűségre! A jónak a teremtését tartsátok szem előtt mindig, mindig, mindig… és ezzel aktívan hozzájárultok, hogy az egész emberiség számára jó körülményeket teremtsetek.
Balogh Béla fordítása
(forrás: Fehersaspaholy.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése