2011. május 1., vasárnap

A gyerekek óriási veszélyben vannak


Én mindig azt szoktam mondani: nagyon  fontos, hogy felnőttként, tanárként, szülőként minél többet hozzátegyünk a gyerekek önbecsüléséhez és ne elvegyünk önbizalmukat, magabiztosságukat az élet kihívásaival szemben. Azzal, hogy a jót és a szépet erősítjük bennük, még nem feltétlenül egy rózsaszín köd alakul ki, ahol minden ideális. A gyerekek nagyon is kritikusan és tisztán látják, mi a jó vagy mi a rossz! 
Meggyőződésem, hogy ezzel minden gyerek így van, pontosabban így lenne, ha hagynák...
A gyerekek óriási veszélyben vannak
Erre jöttem rá. Főleg a kiskorúakra gondolok, akik még a legkiszolgáltatottabbak - elsősorban a szüleiknek, másodsorban a tanítóiknak. A papírforma szerint a szüleik és a tanítóik mind jót akarnak, viszont, hogy jót is tesznek-e, az már más kérdés. A tapasztalatom az, hogy zömében nem - ha a gyerek lelki egészségét nézem.
Miért olyan nagy a veszély? Azért, mert ők elszenvedik ugyan, de egyben el is fogadják a helyzetüket. (Mindent megszokunk.) Nem gondolkodnak azon, hogy lehetne másképp is. Csupán odaadóan követik az "isteneiket".
A hivatalos gyermekvédelem hatósugara erre a problémára már nem terjed ki. Nem fognak soha elitélni senkit azért, amiért meggyalázta a gyermeke önbecsülését és önbizalmát. Ahhoz kék foltokra is szükség lenne a testén. Ki sem derül. A gyerekeknek nincs jogvédő szakszervezetük sem, ami megszervezné a sztrájkot. Egyedül vannak, gyakran pokoli helyzetben.
(Mi a Te történeted? Jót tesz, ha felnőtt fejjel, így utólag átgondolod a kezdeti éveidet. Erős összefüggéseket fedezhetsz fel a mostani helyzeteddel. Jó kiindulási pont a belső gátlások feldolgozásához.)
Nem születnek jó szülök!
Jó szülővé válni lehet, vagyis a gyereknevelést meg kell tanulni. Ez a tudás nincs a génekbe kódolva. A felmenőktől kapott rossz nevelési minta pedig nem mentség egy még csak induló élet megcsorbítására.
Mit tehetsz  most?
Csak néhány tipp, ami hirtelen eszembe jut:
- hallgasd meg a véleményét (sőt, kérd ki azt),
- ha kritizálod, mindig adj építő tanácsot is mellé,
- ismerd el az eddigi eredményeit és teljesítményét,
- bíztasd, akármilyen is az adott tevékenységben,
- állj mellé, ajánld fel a támogatásodat, ha nehézsége lenne,
- beszélj róla elismerően a számára fontos emberek jelenlétében,
- és mindaz, amit éppen most Te is szeretnél megkapni másoktól.
A legtöbb, amit megtehetsz a gyerekekért és mindenki másért azonban az, ha elsősorban a saját önbizalmadat erősíted. Ha már úgyis csak abból tudsz adni amid van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése